Gyakori kérdések
Érdemes elolvasnod őket, mert sok hasznos információt szedtünk össze az alábbiakban.
Ezeknek a kérdéseknek a többségét érdeklődők tették fel, így elképzelhető, hogy benned is megfogalmazódott már 1-2 hasonló kérdés.
Ez egy e-Learning rendszer?
Valójában igen, de mi inkább kurzus rendszernek vagy kurzus platformnak hívjuk.
Más ügyfeleitek kurzusai is látszanak a rendszerben?
Nem. Minden ügyfelünk saját, szeparált TudásPiac rendszert kap teljes értékű adminisztrátori jogkörrel.
Feltöltheted a saját logódat, átszínezheted az oldalt, saját domain neveden érheted el és csak a te kurzusaid, illetve azon oktatók kurzusai lesznek elérhetőek rajta, akiket te felveszel. Az ügyfeleid számára olyan lesz, mintha a te saját oktatóoldalad lenne.
Működik mobil eszközökön is?
Igen. Nagy hangsúlyt fektettünk a fejlesztés során arra, hogy a hallgatók szinte bármilyen internetre képes eszközön tudjanak tanulni. Így a legtöbb mobiltelefonon, táblagépen, laptopon és asztali számítógépen futtathatóak a kurzusaink.
A videók letölthetőek?
Nem. A videók nem letölthetőek a felhasználók számára és letöltés elleni védelmet is alkalmazunk.
Használhatom céges belső oktatásokra is?
Céges oktatásokhoz a TudásPiac vállalati verzióját ajánljuk. Ebben lehetőség van a szervezeti hierarchia leképezésére, betekintő és csoportkezelői szerepkörök is megadhatóak, fejlettebb a hallgatói csoportok kezelése, elérhető tömeges felhasználó-import funkció és több biztonsági beállítást tartalmaz.
Használhatom a saját domain nevemet is?
Igen. Saját domain nevet, de akár meglévő domain név alá regisztrál aldomaint (pl. oktatas.cegnev.hu) is használhatsz.
Ti értékesítitek a kurzusaimat?
Nem, de tudunk segíteni benne.
A csomagjaink a TudásPiac rendszert és annak karbantartását, valamint a hozzá tartozó ügyfélszolálgati segítséget tartalmazzák, de lehetőséged van extra szolgáltatásként személyes konzultációt kérni tőlünk, amiben át tudjuk beszélni, milyen technikák lehetnének hasznosak a számodra.
A kurzusok eladásából származó bevételét mikor kapom meg?
Azonnal. A pénzed nem folyik rajtunk keresztül, az egyből a te számládra érkezik.
Kell saját tárhellyel rendelkeznem?
Nem. A tárhelyet biztosítjuk az előfizetésedhez. Így sem tárhelyre, sem külön szerverre nincsen szükséged.
A frissítésekért fizetnem kell?
Nem. A frissítések ingyenesek. Így a rendszered idővel egyre többet tud majd és ezért neked nem kell külön fizetned.
Milyen egyéb költségekkel kell számolni?
Amennyiben használod az értékesítési funkciókat, akkor az alábbi egyéb költségekkel kell számolnod:
- Számlázás: a számlázóprogramod díjai. A Szamlazz.hu vagy a Billingo.hu oldalán részletezett díjtételek az irányadóak.
- Online fizetés: a fizetési szolgáltatód díjai. Általában tranzakciónkénti jutalékot számolnak fel a szolgáltatók (jellemzően pár %), de van amelyiknél egyszeri csatlakozási díjjal is számolni kell.
Mennyi idő elindítani egy TudásPiac rendszert?
Részünkről a beüzemelés minimális időt vesz igénybe, így akár már 1 nap alatt lehet saját rendszered.
Fontos tudnod, hogy a fizetési szolgáltatóknak jóvá kell hagyniuk az online bankkártyás fizetésre irányuló kérelmedet. Ennek átfutási ideje mindig az adott szolgáltatótól függ.
Mit jelent az osztott és a dedikált szerver az előfizetési csomagoknál?
Csomagjaink többsége osztott szerver használatú, ami azt jelenti, hogy egy-egy szerverünkön több ügyfelünk TudásPiac rendszere is helyet kap. Ezek a rendszerek teljesen elszeparáltak és mindegyiknek külön webcíme van, így a külső szemlélő számára teljesen külön rendszerként jelennek meg.
A dedikált szerver azt jelenti, hogy ügyfelünk saját szervert vagy szervereket kap a TudásPiac előfizetéséhez. Ez az opció a Korlátlan csomagunk esetében érhető el. Akkor lehet rá szükség, ha a szokásosnál magasabb forgalomra lehet számítani vagy az osztott használatú rendszereknél nagyobb tárhelyre, erősebb hardverre van szükség.
Kapok segítséget az induláshoz?
Igen. A kezdeti beállításokban egy profi útmutató segít majd eligazodni, de ha elakadnál, akkor ügyfélszolgálatunk segít átlendülni a nehézségeken.
Kurzus vásárlásakor a számlát ki állítja ki?
A számlákat a TudásPiac állítja ki, de a te céged nevében, a Számlázz.hu vagy Billingo fiókodon keresztül. Vagyis a vevőd úgy fogja érzékelni, hogy tőled kapta a számlát, mert az minden tekintetben olyan lesz, mintha tényleg te állítottad volna ki.
Miben más, mintha a Youtube-ra vagy más videómegosztó oldalra tölteném fel a videókat?
- Nálunk minden egyes hallgatóról látod név szerint, hogy mikor és mit csinált a rendszerben, így személyre szabottan tudsz nekik segíteni vagy akár emailt küldeni.
- A videók mellé feltölthetsz előadás diákat, pdf-eket, képeket, hanganyagokat, ebook-okat is, sőt, még tesztkérdéseket is készíthetsz, amiket a hallgatóid kitölthetnek.
- Beépített értékesítési rendszer van, vagyis a videóidat online értékesítheted. Neked ehhez csak a látogatókat kell az oldalra hozni, a többit a rendszer automatikusan megoldja.
- Nincsenek reklámok és nem mutatjuk meg a videó végén a konkurrenseid hasonló témájú videóit. Itt csak a te anyagaidra koncentrálhatnak az ügyfeleid.
- Mi azt is meg tudjuk mondani, hogy hányan NEM nézték meg a videódat.
Mi kell az induláshoz?
1. Számlázz.hu vagy Billingo előfizetés a számlázáshoz
2. Ha bankkártyás fizetést is szeretnél az oldaldra, akkor az alábbi szolgáltatók valamelyikével kell szerződnöd: Barion, PayPal, SimplePay vagy Stripe
3. Email cím, amit a rendszer használhat levelek küldéséhez a nevedben (pl. megrendelés visszaigazolás, elfelejtett jelszó, stb.)
4. Domain vagy aldomain név, amit a TudásPiac rendszered használhat
5. ÁSZF, ami a te vevőidnek szól
6. Adatkezelési nyilatkozat, ami szintén az ügyfeleidnek szól
7. Tananyagok, amiket feltöltesz
Hogyan lehet TudásPiac rendszerem?
1. Vedd fel velünk a kapcsolatot az ingyenes, online bemutató jelentkezés lehetőségre kattintva!
2. Munkatársunk megkeres telefonon, és időpontot egyeztet veled a bemutatóra.
3. A bemutatón segítünk eligazodni a csomagjaink között, és megválaszoljuk az összes felmerült kérdésedet.
4. Megrendeled az általad választott csomagot, és megkötjük a szerződést.
5. Létrehozzuk a rendszeredet, és megtanítunk a használatára. Ezután már abszolút tiéd a pálya!
Ők már használják és szeretik, mert pénzt keresnek és spórolnak vele
Több százezer forintot köszönhettünk a TudásPiac-nak már az első évben, mert a szoftvereink bevezetésében, oktatásban – mint láthatatlan munkatársat – használjuk. Amíg a programunkkal ismerkedő új felhasználók tanulnak az online oktató rendszerben, addig mi új dolgokat alkothatunk, így sok időt takarít meg nekünk. Köszönjük!
Igen nagy örömmel töltött el, hogy 2020-ban rátaláltam egy ajánlás alapján a Tudás Piacra. Egy olyan ingyenesen hozzáférhető platform kialakításához kerestem akkor felületet, melynek minden szempontból megfelelt a T.P.
A Magyar Turisztikai Ügynökség /MTÜ/ WOW HUNGARY platformját kezeljük ezen a felületen keresztül.
A platform B2B ügyfeleknek szól elsősorban és cseh nyelven van.
A platform, Ákos és a lelkes munkatársainak már-már önfeláldozó munkájának köszönhetően, folyamatosan fejlődik, tökéletesedik és egyre több nyelvi mutáció "barátja".
Nekünk fontos volt, hogy a tanulók számára ingyen hozzáférhető legyen és mind a diákoknak és a kezelőknek felhasználóbarát, gyorsan és könnyen kezelhető legyen.
Ráadásul Ákosék és a supportnak köszönhetően, amennyiben bármilyen nehézségbe ütköztünk eddig a múltban, mindig gyorsan, készségesen álltak a rendelkezésünkre, akár telefonon, akár írásban is.
A segítségnyújtás oktató mini videókat, leírásokat vagy rövid magyarázatokat foglal magában.
Mindenkinek melegen ajánljuk.
A sztorimat visszafelé kezdeném, jelenleg a Tudáspiac működteti online jógaiskolámat, amely így az ország egész területén sőt bőven határon túl is lehetővé teszi a tanulást. A munkanapjaimat megkönnyítik az automatizált folyamatok, a telefonomról el tudom rendezni a napi ügyeket legyek akárhol is. A statisztikák pedig segítenek nyomon követni az üzletem sikereit. És sikerek bőven vannak amióta a Tudáspiacot használom. Előtte manuálisan küldözgettem a tananyagot, ami rengeteg időt és adminisztrációt vett igénybe, a tanításra alig maradt időm, szinte csak admin munkákat láttam el. Ez varázsütésre megszűnt amióta ezt a rendszert használom.
Belefogtam egy saját rendszer fejlesztetésébe is, ami szintén csak az időt és a pénzt rabolta, majd megmentőként bukkantam rá erre a lehetőségre. Havi szinten annyi fejlesztés kerül bele a Tudáspiac rendszerébe amit egy magánfejlesztésben ki sem lehetne termelni, vagy elvinné az összes hasznot. Egyéni kérésekre is mindig gyorsan kapok választ és megvalósulnak a változtatási kéréseim is. Hálás köszönet, hogy vagytok. Már el se tudnám képzelni máshogy a munkámat.
Nagyon szeretem a Tudáspiac rendszerét. Több mint két éve használom, a kurzusaim így azokhoz is eljutnak, akik személyesen nem tudnak részt venni a képzéseimen. Szeretem azt is, hogy egyszerre tudok minden tagnak levelet küldeni a rendszeren keresztül, így mindenkit minimális időráfordítással tudok értesíteni az újonnan feltett képzésekről. Sok szabad időt spórol nekem is, mert ezáltal kevesebb képzést kell tartanom élőben, és folyamatos bevételt is biztosít. Ha bármilyen nehézségem volt a szerkesztéssel, az elején a beüzemeléssel, azonnali segítséget kaptam. Nagyon korrekt, tetszik, hogy Magyar stáb van mögötte, elérhetőek, és egy Facebook csoportban a tagok egymásnak is segítenek. Folyamatos a fejlesztés, nyitottak az ötletekre és a visszajelzéseket figyelembe véve maximálisan kiszolgálják a vevőket. Ha egy kis plusz bevételre van szükségem, akkor 1-et fizet 2-t kap akcióval ez mindig sikerül, ráadásul új csatlakozókat is szerzek, mert ilyenkor szívesebben ajánlják tovább egymásnak a kurzusokat. Rendkívül elégedett és hálás vagyok ezért a lehetőségért!
Másfél éve használjuk a TudásPiac felületét. Mi egyelőre 1 komplett kurzussal vagyunk jelen, amit később 3-ra fogunk bővíteni. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy magyar fejlesztésű oldalon, magyar cégnél legyünk előfizetők. A TudásPiac számos lehetőséget kínál mindazok számára akik online akarnak értékesíteni, sőt valójában sokkal többet is. Folyamatos (havi szintű) fejlesztések a felhasználói igények szerint, Zárt facebook csoport, ahol még hétvégén is vagy ünnepnapokon szinte azonnal választ kapunk a felmerülő kérdésekre. Nagyon tetszik továbbá a help rész ami valójában egy használati útmutatója a rendszernek, itt tényleg minden le van írva, így nagyon könnyen be lehet állítani egy friss rendszert. Összességében én és csapatom mindenkinek ajánljuk a TudásPiac-ot, mert ahhoz képest amit tud a rendszer, borzalmasan jól van árazva, ami egy hatalmas és fontos szempont!
A TudásPiac rendszere legnagyobb örömünkre gyorsan és gördülékenyen tört be cégünk életébe. A rendszer folyamatosan fejlődik, a naprakész csapat pedig szívesen veszi a fejlesztési javaslatokat. A szakértő support rendszer gyors, így minden esetleges kérdésünkre azonnal válaszolnak. Szeretjük, hogy a felület bárhonnan elérhető, laptopról és telefonról egyaránt könnyen kezelhető, külföldi célközönségünk miatt pedig nagyon fontos szempont volt a döntésnél a többnyelvű menürendszer elérése. Visszajelzések alapján tanulóink számára is könnyen kezelhető és átlátható a felület, amelyre hetente három kurzust töltünk fel.
Mi azt szeretjük a legjobban a Tudáspiac rendszerében, hogy kollégáinknak a szükséges belső oktatásokat tematikusan rendezve,egyszerűen, pár kattintással át tudjuk adni. Azáltal, hogy elérhetőek videók, szöveges anyagok és tesztek is, egy színes, könnyen emészthető, ugyanakkor kellően részletes és sokoldalú rendszert tudtunk összeállítani, melyen alíg egy év alatt már négy kolléga generáció nőtt fel nálunk.
Azért választottam a TudásPiac rendszerét, mert aktívan támogatja az online kurzusaim értékesítésének marketingjét és mert magyar vállalkozókat támogatok az előfizetéssel. Az akkreditált pedagógus-továbbképzéseimnek kerestem oktatási felületet, ami tud online teszteket és okleveleket is adni. Mondanom sem kell, azóta már számos online kurzust indítottam, és vannak saját oktatóim is, akik mellett passzív bevételt is tudok realizálni. Mindent is tud, nem találtam még olyan funkciót, amit ne tudna kezelni, vagy ha mégis, azt jelzem és felírják a fejlesztési listára. Nagyon hasznos, hogy van segítségkérési lehetőség a felhasználóknak, szinte azonnal kapok választ a kérdéseimre, segítenek a technikai megvalósításban.
Abszolút megéri az előfizetési díjat, nem csinálnám más rendszerben az online kurzusokat!
1 év távlatában kijelenthetem, hogy a Tudáspiac videós platformja rendkívül stabil és gyors.
Korábban kipróbáltuk a neves külföldi platformok mindegyikét, de a teszt időszak után nem volt kérdés, hogy hosszú távra a Tudáspiac mellett döntünk.
A rendszer felépítése felhasználóbarát, ugyanakkor számos hasznos funkcióval rendelkezik.
Vásárlóink egyszer sem jeleztek problémát a platformmal kapcsolatban, ugyan a fizetési szolgáltatóknál felmerültek problémák, de ez nem a Tudáspiac rendszerének a hibája.
Pár óra alatt elkészült a dizájn és működött az oldal. Tökéletes, hogy fájlokat is lehet csatolni a videók mellé. Egyedülálló a magyar nyelvű affiliate rendszer is.
Összefoglalva egy jól átgondolt, stabil, felhasználóbarát rendszer megfizethető áron.
Itt nem kizárólag egy szolgáltatást kap az ember, hanem egy kedves segítőkész közösség részévé válik a Tudáspiac előfizetésével. Nagyon jó és nagyon tetszik, hogy van kommunikáció nem csak a szolgáltató részéről, hanem a közösségen belül is, gondolok itt a facebook csoportra. És ugyanezt a szellemiséget tovább lehet vinni a rendszer által a saját diákjaink felé a kurzusokba. Sajnos az én sztorim még egyáltalán nem siker sztori, mivel még nem tudtam a többi munkám mellett elég időt és energiát fektetni a kurzusaimba, de egy biztos, kiválóan lehet összerakni azt amit szeretnénk tudás gyanánt átadni másoknak! Remek felületnek tartom, és folyamatosan fejlődik a közösség igényei által akik használják! Én munka mellett hobbi célra bérlem ezt a rendszert egy közel 15 éves álmom megvalósításához. A technikai részt (automata fizetés és számlázás....) nem volt nehéz összerakni, és van segítség több formában is! Egyelőre még csak két kurzusom van , de élveztem minden percét a létrehozásának! 🙂 Bátran ajánlom mindenkinek aki profi rendszerrel szeretne dolgozni saját kurzusainak a megalkotásához. JA ÉS ITT NEM NYÚLNAK LE JUTALÉKOT!!! Kifizeted a havidíjat és ennyi!
Németh Kitti vagyok a Szitakötő Spirituális Klub megálmodója, spirituális életvezetési és transzformációs coach, Tarot kártya elemző, illetve Biologika (Germán Új Medicina) konzulens és tréner. Sokévi oktatói és coachtevékenység után 2021 szeptemberében az alapcsomaggal és egy videókurzussal kezdtem meg az online oktatói munkámat a TudásPiac felületén.
Mielőtt előfizettem volna, sok külföldi oktatási felületet hasonlítottam össze, és nagyon örültem, hogy találtam magyar nyelvű oldalt, ami minőségi és sokoldalú szolgáltatást nyújt. Utólag is bebizonyult, hogy jó döntést hoztam, és kifejezetten elégedett vagyok a TudásPiaccal, mert azóta is állandó és gyors ügyféltámogatással, sok funkcióval és folyamatos fejlesztésekkel teszik egyszerűbbé a munkámat.
Amit különösen szeretek az az, hogy védelem alatt állnak a tananyagaim és a videóanyagok is, nem lehet engedély nélkül továbbadni a szellemi termékeimet. Az is előnyös, hogy a saját színvilágomra szabhattam az oldalt, számos egyedi beállítási lehetőség van, és villámgyors és nagyon egyszerű volt a számlázó programmal összekötni a rendszert. Sőt, amikor jeleztem, hogy olyan bankkártyás fizetési felületet használok, ami még nincs integrálva a rendszerbe, akkor egy hét alatt elkészült a fejlesztés, és már használhattam is. És ami számomra a legjobb a TudásPiac rendszerében, hogy nem kell állandóan egy drága informatikussal egyeztetni és saját honlapot fenntartani. Akkor töltök fel új anyagot, amikor éppen ráérek és mindent be tudok állítani egyedül is pár perc alatt.
A hallgatóim is szeretik a felületet, mert egyszerűen használható, letisztult, érthető rendszer, és a felhasználói fiókjukba bejelentkezve bármikor elérik a megvásárolt kurzusaik videóanyagát és tananyagát.
Jelenleg két kisebb kurzuscsomagom és négy prémium kurzusom fut a TudásPiacon, ami 2022 első félévében 5 millió forintos bevételhez juttatott, és mostmár a Haladó csomaggal és többszörös tárhelybővítéssel készítem az újabb kurzusokat. Az online kurzusokon kívül élő eseményekre jegyértékesítő felületként is használom az oldalt, és mivel kategóriákra lehet szűrni, így kényelmes és minden elérhető egy helyen.
Szeretettel ajánlom a TudásPiac rendszerét bárkinek, aki szereti kézben tartani a dolgait, nem akar saját informatikussal és honlappal pénzt, időt és energiát pazarolni, és szeretne a hallgatóinak egy kényelmes és egyszerűen használható felületet biztosítani.
A TudásPiac mögött a Panosys Kft. áll, amely egy 2011 óta működő, AAA (legmagasabb) minősítésű, megbízható vállalkozás.
Készen állsz?
Lépj velünk kapcsolatba és indítsd el saját online oktatófelületedet akár 1 nap alatt!